2009. december 1., kedd

Virágok mintája

Egyre többen írtok nekem levelet, amiben kéritek, hogy segítsek a virág elkészítésében, ill. kérdezitek, hogy megcsinálhatjátok-e.
Én mindig olyan tehetetlenül állok ezekhez a levelekhez.. ez az igazság.
Szinte biztos vagyok benne, hogy nem tudok jó döntést hozni; mert akik megkérdeztek, valószínű hogy ti vagytok azok, akik csak szeretnének egy új mintát is megtanulni, mert megtetszett, mint ahogy ez lenni szokott :)
De ha egyszer rábólintanék, beindulna az eladásra való gyártása a virágaimnak, ráadásul piti áron.
Nem szeretném magam nagy gyöngyfűzőkhöz hasonlítani, de azt nagyon jól tudom, hogy a meska tele van shy smile medállal (és stb.), 2000 forintokért, és valószínű, hogy deÉvát senki meg nem kérdezte, hogy árusíthatja-e az ő ötletét. Ő pedig semmit nem tud tenni az ügy ellen.
A meskán egyáltalán nem figyelnek oda arra, hogy ki mit tesz fel "saját ötlet alapján készülő, egyedi termék" címszó alatt. A vevőt meg nem a termék valódi eredete fogja érdekelni.
Tudom, hogy a másolás egyfajta elismerés, de ha nem egy vebboltban árulják, akkor még én is azt mondanám, hogy talán belefér ez-az...
Személy szerint örülök hogy létezik a meska, de ha nem lenne, akkor valószínű, hogy könnyebb lenne a dolgom ezzel kapcsolatban.
Mert tudom, hogy a másolás ellen nem lehet tenni semmit, csak azt, hogy a saját ötletemet még tovább fejlesztem, vagy egyszerűen abbahagyom a készítését.... ezzel viszont a másoló jár jól.
Kérlek adjatok egy kis időt még hogy átgondoljam ezt, mitévő legyek.
Egyrészt nem ismerek személyesen egy gyöngyfűző közösséget sem, bár az első tapasztalataim alapján nincsenek jó emlékeim. Pl. nekem senki nem válaszolt annakidején :)
De ettől függetlenül nem szeretnék megfosztani egy jó mintától olyan embereket, akik saját örömükre fűznék meg a virágot, és nem gondolkodnak az eladásán.
Remélem megértitek.

22 megjegyzés:

LARION írta...

Teljesen korrektek ezek a gondolatok!!!
Szia, Erika!
Szerintem meg kell érteniük mindezt....
Abszolút átérzem a problémád!!!
A másolókkal nekem is már tele a hócipőm...
Azon agyalódok, hogy írni kellene a Meskás lányoknak ez ügyben, hogy a termék felvitelekor legyen még két sor: - a termék saját kútfőből származik...
- a terméket másolom ...... ( fel merik-e vállalni? )
Meg valami felhívás, ha tetten érnek ezen az oldalon egy alkotót a másolással, legyen valamiféle büntetés vonzata.....
Szerinted????

Panka gyöngye írta...

Szia!
Én egy "másoló vagyok":)
Szinte mindent,amit készítettem láttam valahol a neten,persze vannak saját elgondolású ékszereim.De többnyire a neten gyűjti be az ember az ötleteket:)Szerintem Deeva nem véletlenül teszi közzé a mintáit!Gondolom büszke rá,hogy mások is elkészítik,amit ő megálmodott:)
Én biztos büszke lennék rá!!
Árusítás!?Hát igen ez valóban elgondolkodtató?!

Hoyacarnosa írta...

Panka, most hirtelen a te írásodhoz válaszolnék először.
Mindenkit inspirálnak ilyen-olyan dolgok, amiket lát máshol. Nekem nem ezzel van a bajom..
Lehet nem kellett volna deEvát megemlítenem, mert semmi közöm az ő dolgaihoz, de én úgy vettem észre, hogy néhány hónapja lett egy blogja, ahol a mintáit árulja!
Az ékszeres blogjára pedig magyarul is!! ki van írva piros betűkkel, hogy csak otthoni használatra készíthetők el a leközölt mintái alapján az ékszerei, és nem eladásra.
Ezt sokan mégsem veszik figyelembe.
Vajon kinek jó az, ha kitalál vmit, még segít is másoknak, hogy meg tudják csinálni, majd azt látja, hogy jóval áron alul többen azt értékesítik..?
Nem szeretném ha azt hinnéd, hogy túl sokra tartom egy saját ötletemet, de én ezt nagyon nem szeretném.

Nagyon szívesen megmutatnám a virágaim mintáját, főleg akkor, ha végre tanfolyamot tarthatnék és ott a saját mintáimat oktathatnám. Erre jelenleg még nincs lehetősségem.
És mondom, azért is kellemetlen ez, mert biztos hogy akik megkérdeznek, ők tényleg nem szeretnének visszaélni... :(
Ezért nem tudom hogy mit tegyek.

Panka gyöngye írta...

Szerintem,ha neked ilyen dilemmát okoz,akkor,akit ismersz,annak személyesen,vagy emailben oszd meg a mintádat,és akkor tuti nem lesz visszaélés vele!Hát ha nekem is lenne egy olyan híres mintám,amit sokan elkészítenek,hát?!Azzal nem is hiszem,hogy problémáznék,hogy árulják,de szeretném a nevemet ott látni,még ha eldugva is a sorok között,minimum ennyi!!!

Babra írta...

Énis a "másolók" táborát erősítem. Igazából én azért fűzök már meglévő mintákat, mert amikor meló után hazaesek, télleg arra van szükségem, hogy viszonylag rövid idő alatt (mielőtt bealszom:D) készítsek valmai kézzel foghatót, így soxor lusta vagyok kikísérletezni bármit. Igyexem viszont arra odafigyelni, hogy ilyen dolgokat ne tegyek fel még véletlenül se meskára. Plö tettem már fel bogyós karit, aminek a mintáját nem én taáltam ki, de sokféle változatát el lehet készíteni, nem olyan mint egy biloba, Vezsuzsi vagy DeEva minta. És igen, és is adtam el egy shy smile medált a meskán, tavaly valamikor, amikor még ebbe az egész dologba nem gondoltam be. Bevallom engedélyt sem kértem Évától, szégyellem is magam miatta. De shy smile mintha a te termékeid között is lett volna, persze a részleteket nem tudom.

Sőt én már úgyahogy a virágodat is megfűztem, de eszem ágában se volt árusítani azt. Nehéz dolog amit írsz, mert sose tudhatod hogy, hogy valaki vérszemet kap-e és elárasztja a meskát tündérvirágokkal (ez most tudo erősen túlzó volt).
A párom véleménye mindig az, hogy igazából, amit a neten közzéteszel az kb közkincs addig amíg le nem védeted. Mindenkinek csak a lelkiismeretére van bízva, hogy felhasználja-e azokat vagy sem.

A meskán meg szerintem a kutyát se érdekli hogy másolod vagy sem, szerintem a vevőt csak az érdekli, hogy szép-e a kivitelezés vagy megfelelőek-e a színek számára. Szerintem. De attól még jó ötlet lehet egy mező ahol a forrást meg lehet jelölni. De ettől a kitalálónak semmivel nem lesz jobb, hiszen nem az ő termékét veszik meg.

Orsi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Fruzsi írta...

TEljesen jogos amit irtal!!!Egyetertek veled.Bocsanat hogy ennyien (en is )kellemetlen helyzetbe hoztunk!:)

Tovabbi jo fuzogetest!!

SZerintem egy nagyon jo ember vagy, bar nem ismerlek szemelyesen,tovabbra is elvezd minden fuzesedet!!

LARION írta...

Az a szörnyű az egészben, hogy bűntudatot gyárt benned mindez.....
Nem tudom, hogy fogsz dönteni....
Engem is folyamatosan megkeresnek azzal, hogy segítsek nekik úgy varrni, ahogy én, vagy legalábbis valamit abból, ami kijön belőlem.... kellemetlen, mert ugyanilyen érzelmeket mozgatnak meg belül ezek a kérések, melyekben van jóindulatiság is....és ki tudja még mi....

Mivel én nem lennék alkalmas türelmes pedagógusnak, elszoktam hárítani ezeket a kéréseket, mert rapszódikus is vagyok, meg tényleg türelmetlen típus.....

Nem tudom hiba-e, de magamból indulok, ki, hogy mindez nekem közel 20 éves saját izzadás, gürizés és egyebek...., mint folyamat, nem kértem segítséget soha mástól, egyedül, függetlenül jutottam el odáig ahol vagyok, hivatalos képzés nélkül.....
Szerintem vágjon bele mindenki , ha lehet önerőből, mert arra sokkal büszkébb lehet az ember, hogyha nem az ölébe pottyannak a dolgok, hanem megszenved érte.....
Ezért irritál, amikor az ötleteimből élősködnek........, mert az ihlet megint más dolog, mint a másolás.....

Nemrég a blogomban volt is az egyik ilyen másolóval egy meccsem:
http://larion-larion.blogspot.com/2009/11/na-bummmmmmmmmmmmm.html

Mindezt a gyötrődést igazán az az ember tudja átérezni, aki hasonlóképpen újul meg önmagához nyúlva segítségül folyamatosan, ahogy Te ......

Hoyacarnosa írta...

Nekem valóban nem az a problémám, hogy ihletet merít valaki innen-onnan. Szerintem mindenki ezt teszi, még akkor is, ha már profi. Megtetszik neki egy fa ága, vagy egy kupola, vagy aranyékszer stb.. :)

Túl sok embert nem ismerek, de tudom hogy vannak, akiknek segítenék.

Pl. Babra elkészítetted a virágot, egyáltalán nem bántam.Tudom, hogy úgysem élnél vissza vele. Vagy annyira ügyes, hogy nem erre van szükséged. És akárhogy írsz a munkáidról, nekem mindig nagyon tetszenek. Nem vagyok járatos a mintákban, de én soha nem látok olyat az ékszereid között, amit azelőtt már kb. 5 blogon láttam.
Ráadásul alig néhányan mondhatják el magukról, hogy minden kis részlet egy ékszerükben teljesen egyedülálló.
Valószínű hogy azok az emberek akik eladásra készítenének virágot, nem írnának ide sem, és az emailemre sem..
Igen, nekem is volt shy smile nyakláncom a meskán. Akkor még nem volt minta leközölve róla és a megrendelő azt kérte.. és azóta már én is bánom. Nem mentség hogy az az egy volt, meg még tavaly volt.. de mivel ez a minta annyira közkedvelt, még mindig jobban el tudom fogadni azt, ha vki feltesz egyet egyszercsak, de vannak mellette más igényes, ötletes termékei is, minthogy vkinek van 10 terméke, de abból kettő shy smile, és már kettőt eladott belőle... aztán dejó, hogy megy az üzlet.

Larion, az illetőnek volt azóta valamilyen reakciója? Továbbra is árulja a babákat?

Névtelen írta...

Talan a kovetkezon el lehetne gondolkodni: Hol lenne Coca-Cola ha kb. 70 evvel ezelott a “feltalalo” megosztotta volna receptjet a “barataival” otthoni hasznalatra? Hol lenne Microsoft ha megosztotta volna vagy megosztana kodjait a vilaggal? Talan nem is lett volna szamitogep-”forradalom” es internet-“forradalom”, es akkor nem is tudnank ezeket a gondolatokat most megosztani egymassal. Vagy, tudott volna az Unicum eddig eljutni ha a receptjeinek reszletei masok altal is elerhetoek lennenek? Es hogy egy ekszerkeszitorol is beszeljunk, hol lenne David Yurman ha annak idejen nem talalt volna fel egy egyedi kapcsot a nyaklancaihoz (amit persze idovel levedetett, de attol fuggetlenul mas ekszerkeszitok probalnak masolni, de korant sem olyan jok mint az eredeti es a legtobb ekszerkedvelo ranezesre tudja hogy melyik ekszer David Yurman)?

Az egyik mozgato es ertekkepzo ereje a vilaggazdasagnak az itellektualis tulajdon (ami persze szoros kapcsolatban van az innovacioval). Ha valaki olyan szerencses hogy valami egyedit alkot vagy feltalal (akar termeket, akar szolgalatot), annak teljes joga van abbol profitalni. Termeszetesen ha nem akar az sajat dontes. De ha az alkoto/feltalalo profitalni akar akkor a kerdeses termek, vagy szolgalat, reszleteinek megosztasa megfelelo elokeszuletek nelkul barmilyen modon es barkivel ritkan vegzodik jol. Es mivel mindenkinek meg kell elnie valahogy, az ugyesebb alkotok/feltalalok talan lesznek olyan korultekintoek, megfontoltak es szerencsesek hogy intellektualis tulajdonukbol megeljenek, vagy talan meg is vagyonosodjanak, es akkor majd munkat tudnak adni annak aki nem volt szerencses mas uton megvagyonosodni.

Remelem e par sor segitett valamicsket. Tovabbi sok szerencset az egyedi termekek feltalalasahoz es keszitesehez!

Unknown írta...

Szia
Hát én az előttem szóló névtelenhez szolok hogy igaza van. Ha annyira félted a munkáidat akkor adjál ki egy könyvet az egyedi ékszereidről vagy add el egy kiadonak a mintákat. Szerintem semmi különös nincsen abba ha valaki megfűz valamit és eladja. A vásárlot valoban nem az érdekli hogy kinek a mintája hanem a látvány. Nekem a vevőim laikusok a gyöngyhöz és ők ezt nem is értik hogy még nevük is van. Én mondjuk ugy vagyok vele hogy nem országosan szeretném eladni, hanem elég ha csak itt a környezetemben és igy senkitől nem veszem el a vevőkört mert ők még interneten nem is láttak ilyet. De hát a te döntésed, hogy kinek adod. Én biztos megosztanám mindenkivel. Mert ha én nem fogom akkor valaki mástol ugy is kibukik hidd el. Ugy mint a könyvek vagy akár a gyöngyös lányok fizetős mintái is már közzé vannak itt-ott téve . De tényleg ebben nem tudunk igazságot tenni.

Zsuuu írta...

Szia! Megértem az álláspontod, bár nem tudok azonosulni vele. Én gondolkodás nélkül közzétettem a mintáimat, mert számomra az a legnagyobb elismerés, ha valakinek tetszenek és vágyat éreznek arra, hogy elkészítsék. Az sem zavarna, ha eladnák, hiszen dolgoztak vele, és az alapanyagot is ők vették meg. Attól pedig, hogy a színeket maguk választották ki, kicsit beleadták magukat is, ilyen szempontból végül ugyanaz a minta is lehet teljesen egyedi, ha a színvilága olyan. Viszont belegondoltam abba, amit a Meskáról írtál, jelenleg is árulok más mintája alapján készült ékszert, de nem is írtam oda, hogy saját tervezés... mentségemre csak az szól, hogy még nagyon az elején vagyok ennek az egésznek, és bele se gondoltam abba, hogy ezek szerint a legtöbb vevő azt hiszi, én terveztem az összes ékszert? Eddig csak azt csináltam, hogy az általam tervezetteknél jeleztem, hogy saját, de ezentúl biztosan odaírom a minták szerzőit, ha netán ilyen ékszert akarnék eladni. Az áron aluliságon is elgondolkodtam, mi számít áron alulinak? A mintakészítőnek ezentúl meg kéne állapítani egy összeget, ami alatt nem adhatja senki az általa tervezett ékszert? Vagy másképp hogyan döntsem el, hogy mi számít áron alulinak? Én viszonylag olcsón adom a munkáimat, de sose gondoltam bele abba, hogy ennek negatív felhangja is lehet. Nehéz kérdések ezek, mert ha valaki tőlem ShySmile-t kér, és fizetni akar érte, akkor hogy maradok tisztességes? Minden alalommal kérdezgesse mindenki deÉvát? Mi a megoldás akkor, ami senkit sem sért? Tényleg őszintén érdekelne, mert nem akarok etikátlanul viselkedni, de úgy tűnik, akaratom ellenére is sikerült már párszor.

Unknown írta...

Erika, megértem a dilemmád... amikor elkezdtem felpakolni a mintákat engem is abszolút csak a "jófejség" hajtott, ha már úgyis megrajzoltam tanfolyamhoz, akárhová, ugyan miért ne osszam meg a többi gyöngyös ismerősömmel, legalább nem kell emilezni fél estéket... Persze amikor elkezdtem ezt, a gyöngyözés akkor még nem volt ilyen felkapott elfoglaltság, a gyöngyös "társadalom" sokkal koncentráltabb volt, abszolút nem arról szólt amiről ma...
Több helyen leírtam a véleményem már erről, és mint akkor sem, most sem izgat ha utálnak érte, akinek nem inge...úgyhogy itt nem is ismétlem.
És igazad van tenni nem tudsz ellene sokat. Én sem tudtam, Veres Zsuzsi se... egyszerűen nem tettünk/teszünk fel többet ingyenes mintát... majd személyes jóindulatom alapján akinek akarom elküldöm és ennyi. Más pedig vagy megveszi, vagy ahogy Larion is írta (akinek minden sora szívemből szólt, köszi ;) ) vegye a fáradságot, és saját maga, önerőből -időt nem sajnálva- jusson el olyan szintre, hogyha nagyon nem akar saját ötletből dolgozni, akkor akár egy homály fotó alapján is tudjon fűzni, másolni... naná egy nem fog menni egy pár hetes gyorstalpaló után...

És légyszi ne ásd el magad :), mert te voltál az egyik a max. 4 emberből aki eddig valaha is írt nekem levelet mintafelhasználás ügyben. Mert ugye a piros betűs felirat senki szemét nem szúrja ahogy írtad is ;) Azokat már meg sem említem, akik tanfolyamukon tanítják engedély nélkül (hihetetlen kicsi ország ez, nem tudom miért gondolják hogy nem tudok róla :D:D ).
Tényleg nem sajnáltam eddig, aki kérte megkapta... De ahogy Susanne írta, előbb-utóbb úgyis körbemennek a fizetős minták is, ezért túl sok értelme lassan a mintaárulásnak sincs, legalábbis aki közzéteszi annak...

Nnna csak hogy ne könnyítsük döntésed :D:D A többit meg küldöm privátban...
Puszi, V.

Norita írta...

Erika! Ez a dilemma teljesen érthető. Csak 2-3 éve gyöngyözöm, bevallom a meskán is volt eleinte egy-két olyan ékszerem, amit valakinek a mintájából készítettem (persze megnevezve)... ezt ma már én is szégyellem és nem tartom etikusnak, de akkor még nem voltam tisztában a szerzői jogi dolgokkal... De ettől függetlenül úgy gondolom, hogyha valaki közzétesz egy mintát, az onnantól fogva közkincs, főleg az interneten gyorsan terjed és nem tudod ellenőrizni ki hogyan és mikor használja fel... nem is érdemes onnantól fogva foglakozni vele... Szerintem nem attól válik valaki elismert alkotóvá, és sikeressé, hogy semmit nem oszt meg a tudásából... Persze a Te döntésed, hogy mi az amit közzé teszel!

Szeretem a munkáidat, nagyon szép ékszereket készítesz, csak így tovább!

Norita

LARION írta...

Az szánalmas és szomorú tény a magyar gondolkodásban, hogy olyan könnyen vetik az ember szemére, ha ennyire féltjük a termékünket, miért nem védetjük le..... ?
( Szerintem, ha mindez meg is teszi az ember, akkor is másolnak itt nálunk....)
Mikor lesz már rend, tisztaság és az érték megfelelő fogalma, és a tisztelet gyakorlása a magyar fejekben, hogy eleve ne induljon be a bűnözés gondolatának még a lehetősége sem ...?
Mert hisz annyira könnyű és gyors dolog, ha nincs kedv gondolkodni , se semmiféle energiákat beleinvesztálni abba, ha meglátnak valami jó kis másolhatós dolgot....
Erős értékvesztés van ebben az országban, mert nagyban is ezt a példát formálják, amibe oly sok stikli bőven belefér, és miért is nem csodálkozom, hogy kicsiben is folyton tetten érhető mindez......?????

Amit és ahogy az Erika képvisel a munkáival, az Rá jellemző: nagyon finom-éteri-törékeny és egy különleges - szép lelki forrást feltáró világ......

Rajta, bátran nyúljon be mindenki magába és keresse meg ezeket az eltitkolt és mindenkiben ott lévő forrásokat, mert ez az a folyamat, mitől előre fejlődhetünk, mikor a lelkünkből teremtünk, mert az más rezgésű dolog.....azt az emberek megérzik.... Mert igenis érezhető mikor van lelke egy terméknek, és mikor nincs,: ha csupán a gazdasági érdek miatt kipréselt élettelen szagú és ízű másolat....
Nagyon rendet kellene tenni a fejekben....

Erikának: A pécsi "tervezőnő"-t teljesen megszégyenítettük a Nellivel, aki az egészre felhívta a figyelmem
( nem én kutatok a másolók után, bár a Meskán folyamatosan érzékelem mindezt, de mostanra már besokalltam tőlük......) és igaz, hogy nem Ő , de a Férje bocsánatot kért tőlem és mindenféle manírozott szöveggel mentegette a feleségét....., amit nem hittem el természetesen, mert elég könnyen átlátok az embereken...sajnos....?
Persze az oldaláról levette azt a többféle, randa másolt - és lélektelen babáit , amit az enyémeimről másolt, de mi a biztosítékom, hogy nem árulja az esküvői boltjában...? Szánalmas!

Én küzdök, és nem lehetek gyenge és passzív az ilyen gondolkodással szemben, pedig sokkal szívesebben tenném az összes energiám a varrásba!!!!!
Ámen...

Unknown írta...

Sziasztok!
Én is szeretek gyöngyöt fűzni, de nekem blogom sincs, árulni meg egyáltalán nem szeretném munkáimat. Egyrészt, mert a neten merítek én is ihletet, és nem szeretnék más tollával ékeskedni. Másrészt meg kikapcsolódásként, csak magamnak fűzögetek, és örülök, hogy a környezetem nincs elárasztva hasonló ékszerekkel. Persze ajándékba készítettem már 1-2 darabot, de csak annak, aki megérdemelte :-).
Májusban én is megkerestem Erikát a minta miatt. Sajnos nem kaptam választ, viszont teljesen meg is értettem e miatt. Igazából magamból kiindulva (ha nekem is lenne egy ilyen gyönyörű mintám), én sem adnám ki csak úgy a titkomat. Persze, ha mégis úgy döntene, hogy megosztja a virágok titkát én is örülnék a mintának. Viszont továbbra is úgy gondolom, hogy egy egyedi ötletet nem feltétlen kell mindenkinek kiadni. Majd akinek nagyon tetszik, az megpróbálja képről megfűzni.

Babra írta...

Köszi Hoya, amiket mondtál. Egyébként valahol én is úgy érzem, hogy az én ékszereim rám jellemzőek, plö színhasználat és stílus terén. De akkor is sok mintát használok fel plö bogyófűzéshez, mert jelenleg nincs arra időm és energiám (vagy csak nagyon ritkán), hogy
magam kísérletezzek ki dolgokat. Remélem egyszer lesz:D

A virággal kapcsolatban meg: mért nem teszed fel meskára a mintát? Időd és engeriád volt a kitalálásban, a megrajzolásban. Nem tudom ez mennyire jó ötlet, de akkor már valahol visszatérülne a munka. Tudom, hogy ez nem lenne vigasz akkor, ha mondjuk viszontlátnád meskán az eladásra szánt virágot másnál...

Kati-gyöngye és más kézművességek írta...

Én is a "másolók" táborát gyarapítom, saját mintám nincs. Nem vagyok egy nagy gyöngyfűző, a napi munka után inkább csak a magam örömére fűzök, legtöbb ékszerem ajándékba megy. A neten található szabad, közkinccsé tett mintákat szívesen gyűjtöm és ahogy időm engedi kipróbálgatom. De nem rettenek vissza a vásárolt mintáktól sem. Nem sajnálom rá a pénzt, úgy érzem a minta kitalálója igenis megérdemel ennyit. Én is céloztam már rá, hogy ha közkinccsé tennéd a mintád, nagyon szívesen megfűzném. Ha úgy döntesz, hogy pénzért árulod, biztos hogy vásárolnék Tőled. Ha egyszer megosztod a mintád a gyöngyfűzők körében, akkor talán a fizetős verzió lenne a legésszerűbb megoldás. Még ha egy idő után el is terjedne kézen-közön, akkor is befolyna belőle egy tisztességes összeg. Tudom és hiszem, hogy sok becsületes ember van, akiknek nem csak az "ingyen leves" a jó. De nem szeretnélek befolyásolni, a döntés a Tied! Egy biztos, a virág gyönyörű, különleges, egyedi és még senkinél nem láttam, hogy boldogult volna a megfűzésével:) További jó fűzést kívánok és bárhogy is döntesz, tiszteletben tartom!

LARION írta...

Lehet, hogy keményebben szóltam, de természetesen, akinek nem inge, ne vegye magára....

Hoyacarnosa írta...

A lassú felfogásom miatt nem reagáltam most egy ideje :)

Érdekes véleményeket írtatok mindannyian, és még ha nem is egyeznek sokszor, vagy akár az én saját felfogásommal sem minden esetben, mégis, köszönöm hogy írtatok nekem, sokat jelent, hasznosnak vélem és azt hiszem közelebb vagyok az elhatározásomhoz.
Remélem sikerrel járok, de ezt az égiek majd eldöntik helyettem úgy is :)

Larion! Én nem lettem volna olyan bátor, hogy úgy írjak ahogy te, de köszönöm, hogy megtetted !!
Ne legyen rossz érzésed emiatt.

orsolya vanessza kiss írta...

Sziasztok!


Nekem két gondolatom van ezzel a másolós dologgal kapcsolatban..

Egyik az, hogy Erika magától találta ki ezt a formát, és kísérletezte ki hosszú évek alatt. Ezt minden gyöngyfűző megteheti maga is. Tessék otthon dolgozni rajta, és kísérletezni! :) És akkor eljuttok a kívánt helyre..

A másik, hogy ez a másolósdi nehéz dolog.. ha egy az egyben lemásolnak valamit, akkor egyértelmű.. de ha stílust, vagy stb kérdőjeleznek meg az emberek, akkor már nehéz dolgunk van. Hiszen nincsen a világon olyan valami, amit már ki ne talált volna valaki... Nincsen olyan letisztult, sima, vagy éppen színekben tobzódó, amit ki ne talált már volna valaki...
Hatalmas, de ugyanakkor szűk is a lehetőségek sora. Én ezt érzem.

Én is most kísérletezem ki éppen saját termékeim.. és mindig falakba ütközök, mert azt látom, hogy ilyent is , meg ilyent is csinált már valaki.. és véletlen sem szeretnék másolni senkit. Csak azt készítem, ami belőlem jön...

de vannak olyan dolgok, amik kötődnek valaki készítőhöz már.. pl: Larion csodás angyalbabái. Annyira tetszenek, és igen, én is szeretnék készíteni hasonlót! Sőt, mielőtt megismertem Őt, már akkor szerettem volna angyalokat készíteni. De egyszerűen meg kell erőszakolni magam, hogy kitaláljam azt a módom, hogy ne olyan legyen, mint az övéi. Pedig nagyon meginspirált engem.

Nehéz, nagyon nehéz kérdések ezek.

Például:
És rengetegen külföldi oldalakról inspirálódnak, és adnak el saját kútfőnek tűnő dolgokat, és aztán rájövök, hogy ők is csak nézték valahonnan..
Én meg csak kerekítem a szemem, mert azt hittem, hogy saját ötlettől vezérelt.

De azt hiszem, hogy talán mégis a STÍLUS az, ami azzá tesz valakit, és termékeit, ami.


El tudom képzelni pl, hogy hiába lenne meg a virágok leírása másnak, egészen másképp nézne ki, amint elkészítik. AZonkívül Erika olyan magas minőségben csinálod , hogy nagyon nehéz a nyomdokaiba lépni! ÉS ez komoly !!! :)

Apropó egy példa: Lariontól sem kéri el senki a babái szabásmintáit.. Na, szép is lenne :))

Puszi mindenkinek: vanessza.

LNóri írta...

Sziasztok!
Ez valóban nem egy egyszerű probléma felvetés. Ahogy olvasgattam a kommenteket mindenkivel egyet tudtam érteni sok mindenben és sok mindenben meg nem.
Én is árultam deeva shysmile medálját a meskán, de előtte írtam Neki egy mailt, hogy megengedi e. Vissza írt, hogy igen, de annyi lenne a kérése, hogy tüntessem fel a nevét és, hogy az ő mintája. Én ezt meg is tettem.
Azt gondolom ilyen formában semmi inkorrekt nem történt és ez egy jó megoldás lehet a problémára.
A másik megoldás egyszerűen az, hogy ha nem szeretnél valamiben másolóra "lelni" akkor nem teszed fel a netre.
Jelen esetben a minta kérőnek egy egyszerű nemet mondasz. Szerintem ezt meg kell érteniük, tiszteletben fogják tartani.
Már hamarabb szerettem volna reagálni, de sajnos kevés az időm, ezért fogtam ilyen rövidre, mert erről aztán lehetne sokat írni, ahogy az előttem meg is történt.
Nori